Az aranyszabály szerint hajózni muszáj, az újabb keletű bölcsesség pedig annyit tesz hozzá: hajózni biztonságosan és biztosítás mellett célszerű. Utóbbi mellett érvel a legsikeresebb hazai biztosítási tanácsadók között számon tartott Szekeres Csaba is.

„ A hajózást kevésbé érintette a járvány, itt az élet nem állt meg, folyamatosan kerültek vízre a hajók, sorra hozták ki őket a tárolóhelyekről, kisebb csúszással, de beindult a szezon – mondta bevezetésképpen a 30-as éveit taposó szakember, a mögöttünk hagyott hónapokban a koronavírus miatt előállt nehéz járványügyi helyzetre utalva. – Nem csupán a hajózásban, hanem a biztosításban is felpezsdült az élet. Azt tapasztaltam, hogy felértékelődött a biztosítás mivolta mind a vitorlás, mind a motoros hajózás szférájában.”

Mert ha már a hajó vízen van, bizony kockázatnak van kitéve…

„Így van, gondoljunk csak az időjárás miatt bekövetkezett károkra! Az elmúlt években egyre szélsőségesebb meteorológiai viszonyokra figyelhettünk fel, sőt, a hajók egymásnak okozott kára is megnőtt, nyilvánvaló összefüggésben azzal is, hogy az elmúlt években folyamatosan növekedett a hazai hajószám. Hogy mennyire? Nos, úgy 20-25 százalékos darabszám-növekedés volt az országban az utóbbi három év alatt.”

Ráadásul a „sima” hajózás mellett ott van a versenyhajózás is, ami szintén megnöveli a kockázatát annak, hogy hajó ütközik hajóval…

„Bár már a nyár előtt állunk, nem tudni, mikor indul be igazán a versenyszezon, de úgy fest, hogy a júliusi-augusztusi versenyek későbbre tevődnek át, kitolódik az idény. Márpedig, ha más időszakba kerülhetnek át bizonyos versenyek, kiszámíthatatlanabb időjárási kockázattal is szembenézhetnek a hajósok, hiszen ősszel nagyobb viharok, széllökések is előfordulhatnak, a hajók károkozási és kárelszenvedési veszélyének megnövekedésével fenyegetve…”

 

Ez a felismerés is benne lehet a hajóbiztosítási piacon tapasztaltakban?

„Jómagam azt látom, hogy a különböző kikötők egyre inkább elvárják a felelősségbiztosítások megkötését. Több kikötő tulajdonossal is beszéltem már tavasszal, és egyre többen tették-teszik kötelezővé a hajótulajdonosok számára ilyen biztosítás meglétét, egyre többször szerepel kitételként ez is a hajótulajdonos és a kikötőtulajdonos közötti szerződésben.”

Tehát a hajós csak akkor köthet ki, tárolhatja ott a hajóját, ha van biztosítása.

„Pontosan.  Az elmúlt években több a kikötőben keletkezett kár is erre sarkallta a hajópiaci szereplőket. Jellemzően a kikötésnél éri baj a hajót, vagy akkor, amikor elindul kifelé a nyílt vízre. Bár szabályozói oldalról – leszámítva a személyszállítást – továbbra se kötelező sem a felelősségbiztosítás, sem a casco, tapasztalok egyfajta előrelátó gondolkodást a kikötőtulajdonosok részéről, ezért egyre nagyobb mértékben születnek biztosítási szerződések. Ez mind a folyami hajózásnál látszik, akár a Tiszán, akár a Dunát nézzük, mind pedig a tavi hajóbiztosításoknál, legyen szó a Tisza-tóról, a Balatonról vagy a Fertő-tóról.”

A biztosítási hajlandóság növekedésére kiemelkedően jó példa Szekeres Csaba egyik legújabb üzletkötése…

„Az egyik tiszai kikötőről van szó, ahol a kikötőmester segítségével több mint hatvan hajóra kötöttünk felelősségbiztosítást, amely a másnak okozott károkra érvényes. Ugyanakkor több ügyfélnél is várható a casco-biztosításnak a megkötése, hiszen azért 10-15 millió forintos hajókról beszélünk, amelyeket joggal féltenek a tulajdonosok. Amikor baj történik, itt egy értékes hajó sérül meg, az bizony fájdalmas, mert egy ilyen kár jellemzően több százezres, de akár milliós nagyságrendű is lehet…” – mondja Szekeres Csaba.

 

Forrás:

https://eletstilusmagazin.hu/eletstilus/kar-lenne-nelkule/